Harappá, Mohendzsó-dáró és az Indus-völgyi civilizáció többi kiemelkedő városa a Kr. e. 2600–1900 közötti időszakban élte a virágkorát. Egyik városát sem tekinthetjük a többi fölé emelkedő fővárosnak, hanem inkább egymással egyenrangú, laza szövetségben álló gazdasági és politikai központoknak.
A folyók által öntözött területeken, ahol az agyag könnyen elérhető volt, a városokat égetett vagy napon szárított agyagtéglából építették. Az égetett tégla tartósabb volt, és jobban ellenállt a víznek és a környezeti hatásoknak. A kőben gazdag területeken, például Gudzsarátban a városok tégla formájúra vágott kőtömbökből épültek. Ezeknek a falai voltak a legellenállóbbak.
A városokat jól működő csatornahálózat szőtte át, ez az Indus városok egyedülálló jellegzetessége volt a korszakban. A friss vizet a városlakók kutakból nyerték, az épületek fürdőhelységeiben elhasznált vizet pedig csatornákon vezették el. A csatornahálózat zavartalan működéséhez a város precíz tervezésére volt szükség, a csatornák tisztántartásához pedig az ottélők együttműködésére.
Az Indus városok nem rendelkeztek monumentális épületekkel, templomot vagy palotát egyértelműen még nem azonosítottak. A városok azonban számos egyedi épülettel rendelkeztek, amelyek közül a leghíresebb a Mohendzsó-dáróban feltárt Nagy Fürdő. A víz és a rituális fürdő a városlakók életében kiemelkedően fontos volt, ezt bizonyítja a Mohendzsó-dáróban azonosított közel hétszáz darab kút is.
A képek forrása:
1. kép: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Great_bath_-_Mohenjo-daro.jpg
2. kép: https://elements.envato.com/
3. kép: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Lothal_-_ancient_well.jpg
4. kép: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Great_Bath,_Mohenjo-daro_20160806_JYN-03.jpg
